VR Tower Defense játék (TecTacTD)

2016. november 04. 19:11 - tectactd

Kezelőfelületet érintő változások és skybox csere

screen7.pngMa sikerült néhány új feature-t is hozzáadni a játékhoz, illetve kicsit grafikailag is ki lett pofozva.

Kezdeném az "óriási" grafikai frissítéssel: Lecseréltem a default unity skybox-ot! Hurray! Nem olyan nagy dolog, de annál jobban mutat a kicsit rajzfilmes hatású háttér. Ez persze még nem a végleges, de érzetre mindenképpen valami hasonlót szeretnék majd.

User Interface változások

Az eddigi kevés felhasználói teszt folyamán már az is kiderült, hogy a játékosoknak az okozta a legnagyobb gondot, hogy nem tudták hogyan kell platformot építeni. Hosszan kell az ujjunkat nyomva tartani a touchpadon és utána az adott tile-on megépül. Ez viszont sehol nem volt jelezve, most pedig már egy töltés indikátor mutatja, ami 0.75 másodperc alatt körbemegy és a végén felépül az adott elem.

screen8.PNG


Ez viszont magával hozott egy bosszantó apróságot. Mégpedig, ha csak kattintani akartunk akkor is néha fel-fel tűnt a töltőkarika apró részlete. Ezt azzal sikerült kiküszöbölni, hogy csak 25%-tól lesz lassan látható (az eltelt idővel arányosan állítom a layer átláthatóságát).

Extraként pedig most már látszódnak a rendszerüzenetek is a játékosnak: nincs elég pénze, éppen vége van az adott körnek, nincs elég platform, stb...

Ellenségek útvonalának kijelzése

Építési fázisban annak ellenére, hogy lehetett sejteni az ellenfelek útvonalát, látni nem lehetett. Ezért az AI több órás piszkálásával sikerült összerakni, hogy építési fázisban már látható legyen az útvonaluk. Ez természetesen folyamatosan frissül amikor építünk egy platformok, vagy éppen eladunk egyet.
Ez a vonal csak az építési fázisban látható, ha elindult a kör akkor kikapcsol.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tectactd.blog.hu/api/trackback/id/tr8411930787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
VR Tower Defense játék (TecTacTD)